Életrajz Galeria Díjak Kiállítások Elérhetoség

A szegek helye

A művész sohasem várja meg, amíg felfeszítik. A művész önmagát feszíti meg a vállalkozás (vállalás) felelőssége, kockázata, dimenziói arányában; a hegyet, az odavezető utat s kísérőit is megválaszthatja, csak a hollókat nem válogathatja meg, akik szemébe, arcába, szívébe vájnak s örömtelen életüket megszínezik a győzelmi mámorként átélt hullagyalázás eufóriájával.

Ettől a művész még boldog lehet, hiszen mindez életében történik, nem halála után, amikor már a szomjúság amúgy sem adna értelmet a szenvedésnek. A kötelező szenvedés nem romantikus járuléka, hanem hitelesítője az alkotó sorsának. Akinek nincs miért szenvednie, kitűnő plakát- és csomagolópapír-tervezővé válhat, s korunk egyre választékosabban hirdet és csomagol.

Kádár szinte földfestékkel szólaltatta meg egy adott pillanatban a festői valóságot. Kalotaszeg pedig - szűkebb szülőföldje - ma már elsősorban divatjelenségként, nosztalgia és szintetikus anyagok, színek talmi csillogásaként merül fel az idők mélyéből, tehát lényegében nem képzőművészeti, hanem díszítőművészeti forrásként él tudatunkban. Ennek a helyzetnek a rehabilitálására vállalkozott a festő, amikor megkereste e korántsem légies tektonikájú táj, tájegység rejtett emberi-társadalmi mozgatóerőit, megnyilvánulásait , s mint az eke nyomán kiforduló régészeti emlékekből, töredékekből olvasó történész - rekonstruált magának egy minden ízében összefüggő törvényeknek engedelmeskedő, azonos törvények által meghatározott jelenkort.

Ábrázolási módszere realista és látomásos, de sem a szürrealista, sem az expresszionista részletezés vagy kiemelés hatásáért nem áldozza fel a témáiban eredetileg, vétetésében benne rejlő talányosság izgalmát. Kádár kalotaszegi kompozícióin szinte kizárólag lányok és asszonyok szerepelnek, népviseletben, de nem öltözék, hanem tartás sugallja a pompát vagy a gyászt; ami a legsajátabb, az a legveszendőbb; mit őriz hát a hagyomány?; kalotaszegi képeiben festői eszközökkel kutatja ennek az emberi tájegységnek a legkevésbé "festői" mondanivalóját, s ebben a kontrasztban kovácsolódnak ki új, legszemélyesebb festői eszközei, a haragos zöldekben, forró barnákban tartott tájszinek, a földmunkaszerűen végzett bemetszések, az ablakok fátyolos lebegtetése, s az építészeti részletek metsző grafikai élessége. Noha átérzi az átalakulások kegyetlen logikáját, mégsem temeti, nem búcsúztatja s nem sírja vissza az ősi falusi életformát (bár érzékelhetően reá hullanak a rögök), hanem a menthetőt tapogatja körül ecsetjével, azokat a szellemi értékeket vonja látomásai fénykörébe, amelyeket csakis és pontosan ezek az emberek teremtettek évszázadokon át, s amelyek, művészi meggyőződése szerint, nem múzeumi, hanem valóság-életteremtő-folytató minőségükben kellene tovább hassanak.

Munkáinak sajátosan drámai hatása a racionális és indulati elemek szétválaszthatatlan egybeforrottságából származik. Kádár Tibor az önpusztító világ kísérteteivel küzd, látomásait kísérteties tárgyi keretbe építi, s egyre sokarcúbban láttatja az ál-alakba öltözött rontás megnyilvánulásait. Hősei nem küzdenek, csak a veszélyt, a kísértést érzékeltetik. Sokszor éppen egy tündökletes leányarc, a falusi ház hófehér falára hulló, vakító napfény nyaláb vagy a beszögezett kiskapu erezetig lemeztelenített deszkáinak a naturalista anyag szépsége a képzelet kalauza a mérhetetlen emberi veszteségek birodalma felé.

A művész elindul a hegy felé, s noha még nem érkezett a csúcsra, - a pusztulás, a pusztítás elé tárt tenyereken már kivehető a szegek helye.

Banner Zoltán

Könyvtár